Szeretettel köszöntjük a Johannita Segítő Szolgálat honlapján! Sokan ismernek már bennünket, de biztos vannak, akik ezen az úton szeretnének információt kapni rólunk és tevékenységünkről, megtudni, kik is azok a johanniták, mi történik az „Amalfi kereszt” alatt és miben különböznek a máltaiaktól és egyéb, világi jótékonysági szervezetektől.
A Johannita Segítő Szolgálat a több, mint 900 éves Johannita rend részeként működik. A Rend – eredeti nevén a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend – eredetileg a szentföldi zarándokok ápolására szerveződött amalfi kereskedők nyomán, s a reformációkor vált ketté: a katolikus ág lett a Máltai Lovagrend, s a protestáns ág tartotta meg a Johannita nevet. (A Rend történelméről részletesebben a Johannita Rend oldalán olvashatnak) 1989 óta tevékenykedik ismét Magyarországon, 2001 óta közhasznú szervezetként. Egyesületünk alapvetően két célt szolgál, a keresztyén hit védelmét és az elesettek istápolását, megsegítését lelki és testi szükségeikben. Míg ez utóbbi meglehetősen egyértelmű, a hit védelmével kapcsolatban többször kérdezik: kitől, mitől kell ma a hitet védeni, hiszen demokrácia van, mindenki azt hisz, amit akar. Nos, ezért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy a keresztyén hit védelme az egyik célunk. Ma persze már nem páncélban, karddal, pajzzsal, de a „kezek evangéliumával”. Hiszen kimutatott tény, mennyire elfordultak az emberek a hittől, s keresik más utakon az „önmegvalósítást”, vagy fordulnak kecsegtető, új „vallásokhoz”.
A Segítő Szolgálat karitatív, szeretetszolgálati munkáját tehát azzal az indíttatással végzi, hogy tevékenysége közben fel tudja mutatni azt, Akitől minden származik. S alapvetően ez a különbség a johanniták és a világi jótékonysági szervezetek között: mi tudjuk, semmink nincs amit ne kaptunk volna, s amit kaptunk, azt adjuk csak tovább tudván, hogy „átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi”. Kívánom a Kedves Látogatónknak, élhesse át milyen nagyszerű dolog eszköz lenni az Úr kezében.
Porcsalmy László
a Johannita Segítő Szolgálat elnöke
A Johannita Segítő Szolgálatot 1989-ben jegyeztette be néhány emigrációban élő rendtag az akkor hatályba lépett egyesületi törvénynek megfelelően. A háború után ez volt az első hivatalosan megalakított magyarországi johannita szervezet. A Rendet csak később, 1993-ban ismerte el a magyar állam.
A Segítő Szolgálat tevékenységét eleinte a hazatelepülő illetve hazai kapcsolataikat felélesztő rendtagok által szervezett segélycsomagok szervezése és küldése, fogadása, szétosztása jelentette. Emellett néhány jelentős adomány összegyűjtéséből komoly fejlesztéseket segítettek egyes intézményekben, így jöhetett létre Piliscsabán a Siló otthon számára a Johannita ház, így kapott mosodát a táti Szent György Szeretetotthon és Szent János Ispotály, kapott jelentős támogatást az akkoriban újrainduló Bethesda Kórház. Balassagyarmaton az idősotthon konyhája bővült, Kistarcsán az Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthona kapott liftet, és sok iskola részesült az adományokból, amelyet a református egyház visszakapott.
Mivel a Rend Magyar Tagozata a német Rendhez tartozik, a németországi szervezetek támogatása és segítőkészsége szinte természetes volt. Számos tartomány johannita szervezete felkarolt egyes területeket, intézményeket, és rendszeres segélyszállítmányokkal támogatta azokat. Ezeket a kapcsolatokat azóta is ápoljuk.
A Segítő Szolgálat 2001-ben tagja lett a Johanniter International nemzetközi ernyőszervezetnek, amely akkor 13 európai országban működő johannita segélyszervezetet tömörített. Az egyébként kis magyar szervezetnek ez hatalmas hátországot biztosított, s egyre bővül az olyan programok sora, amelyek immár szellemi támogatást is jelentenek. Így kaptunk útmutatást például az adománygyűjtés megszervezéséhez, az elsősegélynyújtás oktatásához, szervezéséhez, s végül ezen a csatornán keresztül jutottunk hozzá első mentőautónkhoz is. Számos közös programban vehettek részt magyar fiatalok, így is motiválva őket a johannita munkában való részvételre.
Időközben sorra alakultak a helyi szervezetek, hogy a rászorulók szükségeit jobban fel tudjuk mérni és minél hatékonyabban meg tudjunk felelni azoknak. Jelenleg 10 magyarországi és 6 határon túli szervezet végzi a munka jelentős részét, s további szervezetek alakulása is folyamatban van.
Gyakorta elhangzik a kérdés: mi különbözteti meg a johanniták szeretetszolgálatát más, világi jótékonysági, önkéntes szervezetektől?
A manapság oly divatos identitás keresés idejében szívesen válaszolunk erre a kérdésre:
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából: Az önkéntes munka mások által ki nem kényszerített, el nem rendelt, nem kötelező, kifejezetten személyes akaratból született, közvetlen anyagi haszonnal nem járó (tevékenység), melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, belföldön vagy külföldön a közös jó érdekében végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Az önkéntes nem elsősorban saját családjának segít, munkálkodása hozzáadott értékként jelenik meg a fogadó szervezet életében. A tevékenység megvalósulhat non-profit, civil szervezet, vagy állami intézmény-, ritkább esetben for-profit szervezet (cégek, vállalkozások) keretein belül. Az önkéntesség segít környezetünk és közösségünk jobbá tételében. Szabadság – Közjó. A világi önkéntes tehát „alapjában jó ember”, aki saját kedvéért tesz jót másokkal.
És mit mond a Biblia?
Kegyesség – Közösségvállalás – Felelősség – Önkéntesség – Szabadság / Tisztaság
„…aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. (…) Tiszta és igazi kegyesség az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.” (Jakab 1.25-27.)
„A jótékonyságról és az egymással való közösségvállalásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid. 13.16.)
„A hit halott cselekedetek nélkül.” (Jakab 2.26.)
„Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” (Jakab 4.17.)
„Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi.” (Jer. 48.10.)
„Jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.” (1 Péter 2.15.)
„Azért, mert az eső a csatornából a járdán zubog ki, azért még odafentről esik” (Ravasz László)
Keresztyén önkéntes tehát az Úr dolgát teszi, elhívásra, áldozatot hoz, nem csak „ha épp kedve tartja”, s közben mindig felfelé mutat: „Semmim nincs, amit ne kaptam volna.”
A Johannita Segítő Szolgálatnak ez helyi csoportja 2013-ban alakult meg a budapesti Németajkú Református Gyülekezet köré szerveződve.
Alapításának éve: 2000
A Helyi Szervezet speciális státuszú szervezeti egység a Segítő Szolgálaton belül. Ide tagozódik be minden olyan munka és szervezeti forma, amely önálló tagozati szinten működik, illetve Szervezetünk központi működéséhez kapcsolódó minden ágazat, vagy csoport; így az Ifjúsági Tagozat, a Mentőszolgálat, az Elsősegélynyújtó Csoport, a Központi Katasztrófavédelmi Csoport, a Fogyatékkal élőkkel és idősekkel foglalkozó csoportok. A szervezeti egység a korábbi Pasaréti Helyi Szervezet funkcióját vette át és vált annak újrastrukturált jogutódjává.
Alapításának éve: 2001
Budakeszi Helyi Szervezetünket 2001-ben alapítottuk meg öt fővel. A kezdeti időszakban közel negyven hazai szeretetotthon (többek között csecsemő- és anyaotthonok, idősek otthona) élelmiszerrel, ruházattal, bútorokkal, gyógyászati segédeszközökkel, hidraulikus kórházi ágyakkal történő támogatását végeztük. Ezek nagy részét németországi testvéreinktől kaptuk. Erdélyben árvaházak támogatását, Kárpátalján kórházak segítsége (tápszerek, élelmiszerek, orvosi segédeszközök, stb.) Többükkel a mai napig aktív kapcsolatot ápolunk. Az évek folyamán szellemi- és mozgásszervi fogyatékkal élőket szervezetek támogatásával egészült ki tevékenységünk.
Budakeszin elsősorban télen támogatunk tűzifával és élelmiszerrel olyan rászoruló családokat, akik nem számíthatnak rokonok, közeli ismerősök segítségére.
Erdély – családi árvaház
2005-ben egy zilahi családi árvaházzal vettük fel a kapcsolatot, ahol 19 gondozott gyermek és fiatal nevelkedik. A gyermekek harmada valamilyen fogyatékkal él (down-kór, alkohol-szindróma), de miután a szülők, körülményeik miatt nem tudták nevelni őket, így az összes gyermek lelkileg (is) sérült. Első akciónk során egy jótékonysági táncház keretében az egyik tizenéves kislány életben tartó műtétjének költségeire gyűjtöttünk támogatásokat. Ezt követően, célzott adományoknak köszönhetően, 2008-ban az árvaház összes nyílászáróját ki tudtuk cserélni, valamint kifestettük az épületet.
Az elmúlt években nyári bibliai táborokat is szervezünk az erdélyi gyermekek számára, melyek költségét külön erre a célra érkező adományokból tudjuk fedezni. Míg a gyermekek táborban töltik idejüket a nevelőszülők lehetőséget kapnak a pihenésre, kikapcsolódásra. Így 2012 nyarán a Csíki-havasokban töltöttünk el egy hetet, ahol a csángó néptáncokkal is megismerkedhettek a gyerekek, valamint megmászhatták a Madarasi-Hargitát és fürödhettek a Szent Anna-tóban. Mivel a gyerekek rendkívül zaklatott családi háttérből érkeznek, kifejezetten fontos számunkra, hogy Isten szeretetéről hallhassanak, és elfogadását rajtunk keresztül is megtapasztalják. Így könnyebben tudják feldolgozni az őket ért nehézségeket.
Önkéntes örökbefogadás
Néhány éve kezdtük meg a jelképes örökbefogadási programunkat. Ennek keretében anyaországi támogatók nehéz sorsú erdélyi, kárpátaljai magyar gyermekek tanulását, megélhetését segíthetik havi rendszerességű támogatással (6.000,-Ft / hó). A befizetett támogatások eljuttatását évente négy alkalommal, személyesen végezzük.
Bankszámlaszám: 11705008-20493255-00000000 (OTP Bank Nyrt.)
Amennyiben Ön is szívesen csatlakozik önkéntes örökbefogadási programunkhoz, örömmel várjuk jelentkezését a +36 20 988 7466 telefonszámon!
Köszönettel: Dudás Tibor, a Budakeszi Helyi Szervezet vezetője
Alapításának éve: 1994
Magyarországi tevékenységek:
A határon átívelő akciók:
Alapításának éve: 2004
Székelyföldi helyi szervezetünk hármas célt kíván szolgálni:
E célok mentén döntünk a különböző programok támogatásáról, szervezéséről.
Ezek közül talán a legjelentősebb a Lármafa találkozó.
Hagyományos immár a Mikes zarándoklat is, ennek során kopjafát állítottunk Geliboluban, ahol a bujdosók partra szálltak 1717-ben. Ehhez kapcsolódik még Mikes Kelemen halálának 300. évfordulójának megünneplése is.
Több testvérközségi kapcsolat felállítása sikerült. Ezek egy része Székelyföldön, egy része az anyaországban történt (Mór).
2011-ben műveltségi vetélkedőt szerveztünk kisiskolásoknak Koronkán és “Anyanyelvünk ápolása” címmel irodalmi vetélkedőt Erdőszentgyörgyön.
Feltöltés alatt
Alapításának éve: 1993
Szervezetünk 1993-ban alakult néhai Szüszner Ottó és dr. Kószó Pál együttműködése kapcsán. Elnöknek dr. Kószó Pétert, alelnöknek a tragikus hirtelenséggel azóta elhunyt johannita lovagot dr. Bálint Pétert választották. Az elmúlt több mint 23 év alatt számtalan küldetésben vettünk részt.
A 90-es évek elején meghatározó volt a délszláv háború okozta humanitárius katasztrófa okozta következmények enyhítése. Ez elsősorban segélyszállítmányok/élelmiszer,gyógyszerek,orvosi eszközök eljuttatása volt Szerbiába és az ostromlott Eszékre. A 90-es évek közepén egy nagy projekttel segíthettük a hódmezővásárhelyi Református Bethlen Gábor Gimnázium Szathmáry Kollégiumának építését, a helyi hajléktalan ellátás infrastruktúrájának kiépítését német testvérszervezetünk, a Johannitar-Unfal- Hilfe anyagi és eszközbeli támogatásával. A kilencvenes évek végén a kárpátaljai tragikus árvíz jelentett nagy kihívást, majd 2001-ben a tarpai gátszakadás következtében elárasztott beregi térség. Számos alkalommal juttattunk el segélyszállítmányokat a Református Egyház segítségével a rászorulóknak. Főtiszteletű Tőkés László egy emlékezetes bevetésünkre is elkísért.Végigjártuk a víz által lerombolt falvakat, a kórházakba került kitelepítetteknek lelki segítséget adtunk. 1999 áprilisában dr. Kószó Péter és Kis János johannita segítő Macedóniában egy albán menekülttáborban teljesített szolgálatot a Johanniter-Unfall-Hilfe tetovoi menekülttáborának tábori kórházában.
Az elmúlt években elsősorban Pozsár Endre speditőr hathatós támogatása mellet évente átlagban mintegy 30 segélyszállítmány tudtunk bonyolítani. Kiemelkedő teljesítmény hogy sok kórháznak tudtuk kiváló minőségű német kórházi ágyat biztosítani, ezek száma megközelíti a 2000-et. Az elmúlt években ezt a sok adományt elsősorban Lorand Szüszner Úrnak a Lauf ad Pegnitzi johanniták vezetőjének köszönhetjük.
Alapításának éve: 2011
A Kelet-Ormánság Johannita Segítő Szolgálatot 2011. októberében alakította meg 4 házaspár és két johannita lovag (Nagy Árpád, Szabján Imre) aktív közreműködésével. A Helyi Szervezet tagjai reformátusok és katolikusok, közösen munkálkodnak több településen a Kelet Ormánság területen(Ipacsfa, Kovácshida, Drávaszerdahely, Drávacsepely, Kémes, Szaporca, Tésenfa, Cún, Drávapiski, Adorjás, Kórós). Úgy gondoltuk, hogy az itt végzett munkánkhoz segítség társul, ha csatlakozunk a Segítő Szolgálat országos rendszeréhez, illetve lehetőséget látunk a johannita fiatalok bevonására is az itt folyó munkákban. A lovagrend jelmondata : „A hit védelme, a rászorulók támogatása.” nagyon fontos számunkra, napi munkánkban többször gyakoroljuk ezt a gondolatot.
A helyi szervezet elsődleges célja, hogy a Kovácshida környéki Református Társegyházközség diakóniai feladatait ellássa, továbbá, hogy szociális téren pozitív változásokat érjen el. Az ország leghátrányosabb települései között vannak ezek a falvak, a templomok egyre üresebbek, a szükség és a feladat egyre több, egyre nagyobb. Igyekszünk jelen lenni, elérhetőekké válni ezeken a településeken, programokat szervezni és megvalósítani, aktivizálni az itt élőket.
Jelenleg igyekszünk családokat látogatni, támogatni, aktívan foglalkozunk a fiatalokkal, játszóházak, táborok, kirándulások, kézműves foglalkozások, sportfoglalkozások keretein belül.
A linkre kattintva olvashatják 2012-es beszámolónkat az ormánsági projektről. Ezúton is köszönjük azoknak, akik támogatásukkal segítették az ormánsági munkánkat, reméljük a 2013-as esztendőben tovább végezhetjük a térségben megkezdett szolgálatunkat!
Feltöltés alatt
Alapításának éve: 2002
A szombathelyi szervezetnek kiemelkedő szerepe van a Johannita Segítő Szolgálat anyaországi és határon túli akcióiban, hiszen egy ott élő rendtársunk vállalkozásának köszönhetően nagy raktár és logisztikai szakértelem áll a rendelkezésünkre.
A szervezet tevékenysége
Feltöltés alatt
Alapításának éve: 2000
A szervezet tevékenysége:
A szervezet tevékenységét a 2000. évi nagy tiszai árvíz kapcsán kezdte meg. Három község (Tákos, Csaroda, Hetefejércse) gyermekeit vette pártfogásába, közvetlenül és az óvodákon keresztül is segítette őket. Gyermeknapi és Mikulás programok szervezésében vett részt, valamint a hamburgi JUH szervezet közreműködésével, iskolai eszközökkel, édességgel és játékokkal rendszeresen támogatták őket.
A segélyszállítmányok intézése mellett a helyi szervezet aktívan bekapcsolódott a Johannita Segítő Szolgálat központi akcióiba, és a központtól származó anyagi forrásokból jelentős részt vállalt a Mátészalkai Református Iskola létrehozásában. Az első iskolatáblát, padokat és 25 számítógépet szállítottak az iskola részére. Ezt az intézményt valamint 6 óvodát és egy bölcsödét rendszeresen támogat a Hamburgból érkező iskolaszerekkel, játékokkal. Így a gyermekintézmények a Johannita Segítő Szolgálat Mátészalkai Helyi Szervezetét egyik legfőbb támogatójukként ismerik el.
2004-ben az eddigi legnagyobb vállalkozásként saját kivitelezésben épített fel Mátészalkán egy játszóteret, amelynek létrehozását a hamburgi Johanniter-Unfall-Hilfe, a magyarországi Johannita Segítő Szolgálat központja, 3 jóléti alapítvány és 31 helyi vállalkozó is segített adományaival, munkájával.
Rendszeres segítséget ad a mátészalkai Területi Kórháznak is, ahová a hamburgi szállítmányokból származó multifunkciós kórházi ágyakat, egyéb kórházi segédeszközöket, ágyneműket juttat.
További támogatottak:
I. Magyarországon:
II. Határon túl
Alapításának éve: 2000
A szervezet tevékenysége:
A helyi szükségek felkutatása és a segélyszállítmányok célzott kiosztása.
Társadalmi munkában elvégzendő javítási és építési munkák megszervezése különböző szociális intézményekben és iskolákban.
A magyarság intézményeinek támogatásával és megóvásával a nemzeti identitás fenntartása.
Alapításának éve: 2003
Tizenhárom éves tevékenységre tekinthet vissza Nagyvárad Rogériuszi Helyi Szervezetünk, mely az elsők közt volt az akkor határon túl (Nagyváradon) létrejött helyi szervezetek sorában. Ebben az öt évben a határon túliaktól politikailag eltávolodó vagy irányukban közömbös budapesti kormányok hangolták Magyarországot és a magyarság-politikát. Ebben a helyzetben emberileg két kapcsolati szál maradt számunkra: az Anyaszentegyház és a Johannita Segítő Szolgálat. Melyek példás módon, testvéri tenni- és segíteni akarással álltak mellettünk a barátságtalan politikai széljárás idején is. Ennek a következetességnek is köszönhetően tudtunk kiszámítható tevékenységet folytatni az eddigiekben. A nagyváradi helyi szervezet tevékenységét egy 5 tagból álló lelkes kis közösség hangolja össze. Annyi személyi változás történt, hogy a 4 éve örökkévalóságba hazatért Katona Éva pénztárosunk helyett Nagy Magdát kértük fel a pénztárosi, könyvelési teendők ellátására. A helyi szervezet vezetőségi tagjai rendszeres megbeszéléseket tartanak, és jegyzőkönyvben rögzítik a közösen megállapított támogatandó eseményeket és személyeket.
A Helyi Szervezet tagjai: Fazekas Éva gyógyszerész és presbiter, Nagy Magda könyvelő és gyülekezetünk presbitere, Kósa Gyöngyi tanárnő (a Nagyvárad Rogériuszi Egyházközség Nőszövetségének elnöke), a helyi szervezet jegyzője, Garnai Sándor vállalkozó (a Nagyvárad Rogériuszi Egyházközség egyik gondnoka) és Kerekes József lelkipásztor. Tevékenységünk két fő irányba mutat: egyfelől alkalmi, karitatív segítséget nyújtunk egészségügyi vagy szociális problémákkal küzdőknek, másfelől az ifjúság ügyét tekintjük kiemelten fontosnak. Az ifjúság ügyét ma a Nagyvárad Rogériuszi lakótelepi közösségben 3 pillérre építjük: a tavasszal megrendezett kétnapos ifjúsági evangelizációs konferenciánkra, nyári vakáció idején (augusztusban) tartott és a Johannita Segítő Szolgálat által is támogatott terényi táborozásunkra, valamint az őszi Konfirmandus Csendesnapra. A Nógrád megyei Terényben ifjúságunk az ott kialakított ifjúsági tábor kezdeteitől jelen van Porcsalmy László Segítő Szolgálati elnök és Fáy Dániel johannita lovag hathatós támogatásának és vendégszeretetének köszönhetően. A lakótelepen, az úgynevezett nagyvárosi szórvány keretei között élő ifjaink az egyhetes táborozás alatt ismerkedhetnek meg egymással, és kötnek – most már korcsoportokon átnyúló – barátságokat.
Szükséghelyzetben nemcsak kapni jó, adni sokkal jobb. Nagyváradi helyi szervezetünk és a Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség a tavalyi felsőzsolcai árvízkárosultak, majd a kolontári vörösiszap katasztrófa károsultjai részére gyűjtöttek támogatást, amit el is juttattunk a rászorulóknak. Reméljük, hasonló katasztrófákra nem kerül sor, de egy dolgot őszinte szívvel kijelenthetünk: minden körülmények között számíthatnak ránk.
Mindannyian valljuk az apostollal együtt: a hit holt cselekedetek nélkül.
Alapításának éve: 2001
A szlovákiai Johannita Segítő Szolgálat önálló jogi személyiségként bejegyzett társadalmi szervezet Szlovákiában. Létrehozásának célja az volt, hogy diakóniai tevékenységét hatékonyabban tudja végezni egy nemzetközi szervezet részeként, komoly erkölcsi alapokon és nagyobb anyagi lehetőségekkel.
Tevékenységek:
magyar hagyományok ápolása, magyar irodalmi ismeretek ápolása és bővítése
Alapításának éve: 2003
A terényi munkacsoport 2003 tavaszán szerveződött, a település főként nyugdíjas korosztályának aktív tagjaival, mely 2008-ra, fiatalokkal kiegészülve, már 10 fő önkéntessel látta el a csoport tagjai által kezdeményezett karitatív munkákat. Mára 12 fővel legfontosabb feladatunk a Johannita Ifjúsági- és Gyermektábor működtetése, fenntartása, egy-egy tábor szervezése, háttérmunkája.
Helyi szervezetünk első akciója során Szanda, Szandaváralja és Terény háziorvosi szolgálatát támogatta EKG berendezéssel, és ez az összefogás kovácsolt bennünket Helyi Szervezetté. A továbbiakban ruhaszállítmányok szétosztását szerveztük meg környező nógrádi településeken, valamint egyéb tárgyi adományokat juttattunk a történelmi egyházközségeknek helyben, és környéken, otthonokat támogattunk eszközökkel Balassagyarmaton, Szügyben. A terényi Johannita Ifjúsági és Gyermektábor 2005-től fogad már fiatalokat. A táborhely fejlesztése 2008-9 években nagy erővel folyt. Működtetése egyre nagyobb mértékben köti le a csoport idejét. A beinduláskor még sátras, vaságyas elhelyezéssel gyülekezeti, nyelvi, valamint fogyatékos táborok zajlottak itthonról, és a határainkon túli magyar területekről érkezőkkel.
A csángó magyar oktatásért keresztszülő program környékbeli résztvevőinek összefogását is végezzük Kostelek település gyermekei részére, melynek őszi találkozói zajlanak itt. 2009 májusában átadásra kerültek a szálláshelyek és a közösségi tér is, befejezve ezzel a táborépítés időszakát. Munkánk zöme azóta a táborok hátterét biztosítja, de megkeresések alkalmával, – eszközök behozatalával – most is segítjük a környező ispotályos munkát végző intézményeket.
Alapításának éve: 2017
A Segítő Szolgálat az életkörülményeik tárgyi és lelki rászorultságában lévőkön kíván segíteni. A tárgyi rászorultság enyhítésében a Tiszafüredi Helyi Szervezet saját hatáskörében igyekszik forrásokat bevonni, de részt vesz a Segítő Szolgálat által közvetített adományok eljuttatásában is. A lelki rászorultság enyhítését a Helyi Szervezet tagjai a vállalt diakóniai munkájukon keresztül végzik. Mindkét jellegű tevékenységhez segítők bevonása lehetséges és szükséges.
Tiszafüreden olyan elődök jártak előttünk, mint Lipcsey Imre, Kossuth Lajos kormánybiztos helyettese, aki 1845-ben, 34 évesen alapítója volt a tiszafüredi kór- és szegény-ápoló egyletnek, amely 100 évig szolgálta a rászorulókat. Vagy Kiss Ferenc, a SzivárványHáz alapítója, akit munkássága révén méltán neveznek az „árvák atyjának”. Ezért a Segítő Szolgálat Tiszafüredi Helyi Szervezete az elődeink példáját követve, a mai korunkban igyekszünk felelősséggel szolgálni, dolgozni, és a meglátott szükségletek és hiányok irányába elmozdulni.
Feladataink:
Küldetésünk
A Johanniter International (JOIN) az eredetileg a johannita lovagrendek által alapított segélyszervezetek együttműködése. Tagszervezeteit összeköti a humanitárius és szociális segítségnyújtás, mely a közös keresztyén gyökerekből fakad. Az emberiséget sürgősségi betegellátással, elsősegélynyújtással, szociális gondoskodással, képzésekkel és ifjúsági munkával szolgáljuk. Azért egyesítettük erőforrásainkat a JOIN-ba, hogy még többet tudjunk elérni ezeken a területeken. Önkénteseink és munkatársaink világszerte azért dolgoznak, hogy segítségék az embereket mindennapi szükségeikben és krízisekben is. A segítséget, johannita őseink nyomdokán járva, felekezettől, származástól függetlenül mindenkinek adjuk.
Szent János karitatív szervezetei
Ma a johannita rendek karitatív munkáját vagy a rendek maguk végzik, vagy olyan civil szervezetek, amiket a rendek alapítottak. Ezek a civil szerveztek non-profit és politikailag semleges entitásokként működnek. A jogi állása ezeknek a szervezeteknek az adott országnak megfelelő szabályozásoknak felelnek meg.
A JOIN jogi státusz
2006 februára óta a JOIN, belga törvények szerint hivatalosan is bejegyzett szervezet. Francia jogi státusza: “Association sans but lucratif“. A Belga Szövetségi Kormányzat honlapján elérhető a JOIN aktuális jogi státusza (a Belga főváros hivatalos nyelvén, franciául).
A JOIN története
A középkori egyházi lovagrend fő célja 900 évvel ezelőtt az volt, hogy segítse a betegeket és a rászorulókat. A modern keresztyén rendeknek és szervezeteiknek a mai napig ez az alapvetése. Ebben a küldetésben az egyes szervezetek olyan speciális területekre összpontosítanak, mint a mentőzés, elsősegélynyújtó képzések, idős ellátás, ifjúsági munka, kórházi ellátás, menekültek segélyezése, nemzetközi humanitárius segélyezése, stb
A Johanniter International sokkal fiatalabb, mint tagjai: 1999. május 14-én a szervezetek egy nemzetközi találkozóján, a Rend 900 éves fennállásának ünnepségén, fogalmazódott meg egy szorosabb európai együttműködés szükségessége, igénye.
Egy évvel később, 2000. június 29 és július 2 között, a különböző johannita szervezetek Rigában találkoztak, hogy az együttműködés különböző aspektusait, színtereit megbeszéljék. Általánosan megfogalmazott célként fogalmazták meg, hogy fejlődjön az együttműködés az Európai Unió intézményeivel, illetve hogy közös európai johannita projekteket indítsanak útjára.
Rigában egy szándéknyilatkozat születettet, mely már tartalmazta a jövőbeni szervezet strukturális és tartalmi vázát. 2000. október 20-án a Johannita Rendek Szövetségének (Alliance of the Orders of St. John) képviselői egy határozatban rögzítve hagyták jóvá a civil szervezeteik szándékát.
Azóta a JOIN tagjai európai és nemzetközi szinten együtt dolgoznak, hogy a Szent János Rend örökségét és küldetését Johanniter International, Enterprises of the Orders of St John (JOIN) továbbvigyék.
Tovább a Johanniter International (JOIN) web felületére. Gyakornoki pozíció a JOIN-nál
A johanniták ősi küldetésének színteréhez visszatérve Szervezetünk 2006 óta foglalkozik rendszerszerűen elsősegélynyújtás oktatással, ifjúsági elsősegélynyújtókkal.
Johannita Ifjúsági Elsősegélynyújtó Szolgálat
Középiskolás korosztálytól kezdve a fiatal felnőttekig várjuk soraink közé azokat, akik az Úr Jézust szeretnék szolgálni ilyen módon. Túl a gyakorlat központú képzéseinken, szimulációs gyakorlatokkal és ügyeletekkel igyekszünk fiataljainknak minél több lehetőséget biztosítani, hogy elsajátított tudásukat gyakorlatban is kamatoztathassák. Ifjúsági elsősegélynyújtóink kis közösségekbe rendeződve (csapatban), heti rendszerességű összejöveteleken folyamatosan frissen tarthatják kompetenciáikat. Ezen túlmenően a csapatok integráns és fontos része a lelki alkalom, amely lehetőséget teremt közösségben megélni hitüket, nem utolsó sorban pedig a csapat mindig közösségi aktus is, ami legalább olyan fontos eleme az együttléteknek, mint az előbb felsorolt kettő.
További információk: info@johannitak.hu
Intézményi Elsősegély Program
Mióta Szervezetünk laikus elsősegélynyújtók oktatásával foglalkozik, számos helyen tartottunk képzéseket: így iskolákban, szakkollégiumban, civil szervezeteknek, felsőoktatási intézményekben stb.
2011-2012-es tanév tavaszi félévében egy széles körű programot indított el szervezetünk. Több felsőoktatási intézményt kerestünk meg alapfokú tanfolyamunkkal. Az egyetemek és főiskolák közül igyekeztük elsősorban azokat megkeresni, ahol tanárképzés folyik, hisz ha a hallgatók tanári pályájukat elkezdik, napi szinten felelnek majd gyermekek épségéért, ezzel a programunkkal szerettük volna munkájukat elősegíteni. Később programunkat kiterjesztettük további segítő hivatásokra is. A program sikerért jelzi, hogy újabb és újabb képzések indulnak folyamatosan, illetve már több egyetemen felvehető tárgyként végezhetik el a hallgatók kurzusunkat.
Tanfolyamainkkal nem csak magyarországi, hanem határon túli fiatalokat is igyekszünk megszólítani, így például már évek óta rendszeresen visszajárunk a kolozsvári Apafi Mihály Szakkollégiumba tanfolyamot tartani.
Néhány intézmény ahol eddig már megjelentünk programunkkal:
Iskolai Elsősegélynyújtás
A közoktatási intézményekben (azon belül is kiemelten a középiskolákban) 2008 óta vagyunk jelen programunkkal. Célunk az, hogy minél több fiatal elsajátíthassa az elsősegélynyújtás alapvető technikáit, illetve a mélyebben érdeklődők bekapcsolódjanak Ifjúsági Elsősegélynyújtó csapataink életébe. Az iskolásokra szabott oktatási anyagunk 2013-ban elnyerte az Országos Egészségfejlesztési Intézet által ajánlott egészségfejlesztési program címet.
Elsősegélynyújtó programunkkal is bekapcsolódtunk az Iskolai Közösségi Szolgálatba, amelyben a kezdeményezés elejétől
fogadószervezetként veszünk részt. Ennek keretében a résztvevő diákok megfelelő felkészítés után iskolai rendezvényeken teljesítenek elsősegélynyújtó szolgálatot.
Iskolák ahol már tartottunk elsősegélynyújtó kurzusokat:
Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, Ganz Ábrahám Szakközépiskola, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Sylvester János Protestáns Gimnázium, Szalézi – Irinyi Középiskola, Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium,Szent Margit Gimnázium, Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium, Toldy Ferenc Gimnázium, Városmajori Gimnázium, Veres Péter Gimnázium.
Házi betegápolási eszközök kölcsönzése a Johannita Segítő Szolgálattól
A Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend (Johannita Rend, következésképpen annak Magyar Tagozata is) alapításától kezdve feladatának tekinti az elesettek -, a betegek ápolásában való részvételt. A Johannita Segítő Szolgálat (JSSz) hazai történetének kezdetétől sok betegápolási eszközt adományozott már Kárpát-medence egészségügyi és szociális intézményei számára.
Öregeink, tartósan ápolásra szoruló betegeink ellátásában mutatkozó szükséget tapasztalva, lehetőséget biztosítunk Budapesten található központi raktárunk átmenő készleteiből az otthonápolási eszközök (betegápolási ágyak, szoba WC-k, kerekes székek, járó keretek) kölcsönzését azok számára, akik otthonukban ápolják rokonaikat, hozzátartozóikat és általában a rászorulókat.
A JSSz az igénylővel használati megállapodást köt, amely az eszközök használatának és visszajuttatásának alapszabályait rögzíti. A kölcsönzés ingyenes, de köszönettel fogadjuk, ha a hálás felhasználó adományával támogatja a Johannita Segítő Szolgálat működését.
A részletekről tájékoztatást ad Nagy Árpád +3670-425-5412 mobil telefonon, vagy az eszkozkolcsonzes@johannitak.hu elektronikus postacímen.
A rászorulók támogatása, istápolása a johanniták alapküldetése. Tevékenységeink közt fontos helyen van ennek gyakorlati megvalósítása humanitárius segélyszállítmányok célba juttatásával. Szervezetünk évente mintegy 50-60 kamionnyi szállítmányt bonyolít, amelyekkel célunk elsősorban a különböző intézmények (szociális, egészségügyi, nevelési és oktatási) infrastruktúráinak támogatása. Gyógyászati segédeszközöktől, kórházi berendezésektől kezdve, tartós élelmiszereken át, bútorokig a legkülönbözőbb szükségekeit igyekszünk kielégíteni magyarországi és határon túli intézményeknek. Az adományokat fogadását, válogatását és elosztását budapesti Központi Raktárunk mellett, hódmezővásárhelyi, mátészalkai és szombathelyi raktárainkból koordináljuk. Munkánk azonban nem korlátozódik a Kárpát-medence területére, számos alkalommal juttattunk el adományokat például Koszovóba, Macedóniába, vagy épp Ukrajna Kárpátokon túli területeire.
Időről-időre speciálisabb felajánlásokkal is lehetőségünk nyílik támogatni a rászorulókat. Ilyen volt a kárpátaljai intézményeknek eljuttatott kazán és mentőautó, a bátonyterenyei közmunkásokat is foglalkoztató gazdaságnak adományozott mintegy 800 db gyümölcsfacsemete, a -többek közt- Bethesda Gyermekkórháznak felajánlott komplett sebészeti csomagok, vagy éppen a Budapest XV. kerületi szakrendelő fogászatának adományozott kezelőszékek.
Ebben a munkánkban nagy segítséget jelent a külföldi johannita szervezetekkel (különösen is a svájci, német, osztrák) való szoros együttműködés. Ugyanakkor a humanitárius segélyszállítmányok anyagi hátterének biztosítása minden évben komoly kihívást jelent, így amennyiben módjában áll munkánkat pénzadománnyal támogatni, felajánlásait köszönettel vesszük a Johannita Segítő Szolgálat OTP Bank Nyrt-nél vezetett bankszámlaszámán: 11705008-20410322.
Ahogy a Johannita Rend, úgy a Johannita Segítő Szolgálat is a kezdetektől fogva kiemelten kezelte az ifjúság ügyét. 1989-es indulásunk óta ezért is támogattunk számtalan egyházi, cserkész és egyéb ifjúsági rendezvényt, programot és kezdeményezést. A terényi tábor felépítésének is a gyermekek és fiatalok közti munka elősegítése volt az egyik cél. Szervezetünk saját ifjúsági munkája 2004-ben indult útjára, melynek vezér gondolata a közösség és a hit megélésén túl, az volt, hogy a fiatalok megtapasztalhassák a szolgálat egy keresztyén hívő ember életéhez szervesen hozzátartozik. Az ifjúsági szekció dinamikus fejlődést és előrehaladást fémjelzi a Segítő Szolgálat 2006 évi Közgyűlése által hozott döntés, mely létrehozta az Ifjúsági Tagozatot.
A programok fontos elemét képezték és képzik a johanniták nemzetközi, nagy családjának megismerése, melynek részben a Johanniter International (JOIN) által szervezett ifjúsági programok és projektek adnak keretet.Az JOIN ifjúsági munkacsoportjának kezdetektől tagja a magyar szervezet is. 2010-2013 között, majd 2015-től újra a német testvérszervezetünkkel közösen koordináljuk a nemzetközi ifjúsági munkát. 2011-ben az Önkéntesség Európai Évében elindult csereprogram (Johanniter International – Volunteer Swap) lehetővé teszi fiataljainknak, hogy folyamatosan tapasztalatokat szerezzenek a különböző testvérszervezeteinknél.
2018 – Katasztrófavédelmi képzés
Annak érdekében, hogy feladatainkat ezen a területen is folyamatosan hatékonyan tudjuk ellátni, felkészítő tréninget indítunk jelenlegi és leendő önkénteseinknek, akik szeretnének bekapcsolódni katasztrófavédelmi tevékenységünkbe. A jelentkezés határideje 2017. december 31. A kurzus legfontosabb tudnivalóiról az alábbi linken található felhívásban lehet tájékozódni.
2017 – EURACARE Flight&Shelter
Szervezetünk 2 munkatársa is bekerült a EURACARE Flight&Shelter nemzetközi modulba, amely öt európai ország (finn, német, szlovák, osztrák és magyar) együttműködéséből álló légi evakuációs kapacitás. Aktiválása esetén egyszerre mintegy 90 fő kimenekítésére képes, emellett mintegy 100-150 fő bajbajutott átmeneti menedék ellátást (épületben, vagy sátrakban) is képes ellátni. Könnyű és középsúlyos sérültek szállítása mellett folyamatos pszicho-szociális segítséget is tud nyújtani a modul. A modul a hét minden napján 0-24 órában elérhető és aktiválható az Európai Katasztrófavédelmi Mechanizmus Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központján keresztül. Az állomány jelenleg felkészítés alatt van, teljes kapacitásában a 2018 januárjában Dániában megrendezésre kerülő EU ModEX gyakorlaton mutatkozik be először.
2017 – Katasztrófavédelmi képzés
80 órás alapfokú tanfolyamunkat a Máltai Szeretetszolgálat Vészhelyzet-kezelési Munkacsoport munkatársaival közösen szervezetük és bonyolítottuk el. A képzést lezáró katasztrófavédelmi gyakorlat videóját az alábbi linken lehet elérni:
2014 – Németországi katasztrófagyakorlat
A német (és osztrák) K9-es egységekkel történt sikeres együttműködés után Szervezetünk meghívást kapott a német johanniták Nemzetközi Segítségnyújtás tagozatának (The Johanniter – International Assistance) speciális gyorsreagálású mentőegységeinek éves katasztrófagyakorlatára, amelyre egy szászországi katonai kiképző bázison került sor. A komplex gyakorlat során szervezetünk delegáltjainak lehetősége nyílt belepillantani a német johanniták vészhelyzet kezelési mechanizmusába.
2014 – Keresőkutyás gyakorlat
A német johanniták Nemzetközi Segítségnyújtás tagozata (The Johanniter – International Assistance) tréninggel egybekötött gyakorlatot tartott Jászberényben K9-es kutató-mentő egységeinek. Szervezetünk munkatársainak és önkénteseinek alkalmuk nyílt a német és osztrák kollégákkal együtt dolgozni. A német testvérszervezetünk az alábbi feladatokban kérte Szervezetünk segítségét:
Ezen kívül oktatóink és a német trénerek közös továbbképzést tartottak a mentéstechnikai eszközök használatáról.
2013 – Dunai árvíz
Munkánk két fő területre összpontosult: a kezdeti időszakban Nagymaros térségben voltunk jelen, majd az árvíz továbbvonulásakor Bajára összpontosítottuk erőforrásainkat.
2012 – Önkéntesek árvízvédelmi képzése
A szentendrei tűzoltólaktanyában megrendezésre került képzés fókuszában az árvízi védekezésre való felkészítés volt. Az elméleti oktatás és gyakorlati oktatást Horváth Nándor tű. alezredes segítségével zajlott le.
2011 – Vörösiszap katasztrófa
2010 – Tiszai árvíz
2010 – Bodajki áradás
A település ellátása munkaruhákkal és élelmiszerrel,
2005 – Nyikó menti áradás
1998 és 2001 – Tiszai árvíz
1999 – Délszláv háború
A Johannita Rend hagyományosan betegápoló, ispotályos fraternitás volt a kezdetektől. Ez a tevékenység azóta is alapvetően meghatározza a johannita szervezetek (legyen szó akár a Rendről, akár annak karitatív szervezeteiről) működését. A Johannita Segítő Szolgálat 2006 óta foglalkozik rendszerszerűen elsősegélynyújtással. Ennek a tevékenységünknek dinamikus fejlődésével egyre több egészségügyi egészségügyi szakdolgozó kapcsolódott be munkánkba és hamar megfogalmazódott a egy önkéntes mentőszervezet elindítására. Évek alatt, lépésről, lépésre teremtettük meg infrastrukturális és egyéb feltételeit mentőszolgálatunk felállításának. Végül a sok munka és segítség gyümölcseként 2014-ben kerülhetett sor mentőszolgálatunk megalakulására, amikor is megkaptuk a működéshez szükséges engedélyeket. Jelenleg 2 eset szintű mentőegységgel végezhetünk őrzött betegszállítást, rendezvény egészségügyi biztosítását és mentést.
Őrzött betegszállítás
Mentőszolgálatunkat elsősorban nem betegszállítási céllal hoztuk létre, de előre egyeztetett időpontokban vállalunk önköltséges betegszállítást.
Rendezvény egészségügyi biztosítása
A rendezvények egészségügyi biztosítását az 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről tárgyalja és szabályozza. Szervezetünk mentőegységei rendszeresen látnak el szolgálatot különböző eseményeken (például fesztiválok, kulturális, egyházi, ifjúsági,egyetemi, vagy épp sport). Egészségügyi állományunk mellett elsősegélynyújtóinkkal is ki tudjuk egészíteni munkánkat.
Betegszállítással, rendezvény biztosítással kapcsolatos kérdésekkel forduljon bizalommal Frigyesi Tamás (tamas.frigyesi@johannitak.hu) kollégánkhoz.
Mentés
Szervezetünk 2017. szeptember 4-től, az első magyarországi protestáns mentőszolgálatként, bekapcsolódott Budapest sürgősségi ellátásába. 929-es esetkocsink jelenleg hétfői napokon vesz részt a mentésben az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt. Szolgálatunkat saját erőforrásból, adományokból és önkéntesekkel látjuk. Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik bekapcsolódnának szolgálatunkban az info@johannitak.hu e-mail címre küldött önéletrajzzal. Amennyiben teheti kérjük támogassa mentő tevékenységünket pénzadományával, amelyet az OTP Banknál vezetett alábbi számlaszámra várunk köszönettel:
11705008-20499385
Kérjük, a közlemény rovatba tüntesse fel: “929”
Ha tárgyi eszközökkel segítené munkánkat, úgy lépjen kapcsolatba dr. Gorove Kristóf főápolónkkal a kristof.gorove@johannitak.hu e-mail címen.
Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Projekt azonosítószám: EFOP-2.2.15-16-2017-00004
Projekt megvalósítás időtartama: 2017. október 01. – 2019. május 31.
Támogatás összege: 200.000.000,-Ft
Projektben megvalósításra kerülő tevékenységek jellege:
A projekt teljes mértékben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) célkitűzéseivel összhangban került kialakításra.